A Demokraták Pártja felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy haladéktalanul állapodjanak meg mind a 106 egyéni körzet tekintetében egyetlen közös jelölt személyéről, mert – ahogy Hódmezővásárhely példája mutatja – csakis így lehet megbuktatni az Orbán-rendszert.

A jelenlegi ellenzék megkapta a választóktól az utolsó esélyét, éppen ezért élnie kell ezzel a történelmi lehetőséggel és a hódmezővásárhelyi győzelem kegyelmi pillanatával: fogjanak össze egymással és indítsanak közös jelölteket!

Rajtunk, a Demokraták Pártján nem fog múlni, hogy a jelenlegi ellenzék véget vessen az Orbán-rendszer országlásának, mert mi képesek vagyunk a saját önös politikai érdekünk fölé helyezni a nemzeti érdeket, így nem veszünk részt a 2018-as országgyűlési választásokon.

Azonban, ha a jelenlegi ellenzék nem hallgat a választók szavára, nem egyezik meg a közös jelölésről, és ezáltal április 8-án nem sikerül megbuktatnia az Orbán-rendszert, azzal eljátszotta az utolsó esélyét is.

Akkor pedig a jelenlegi ellenzéknek le kell lépnie a történelem színpadáról, utat engedve egy új ellenzéknek, melyet nem terhelnek a múlt árnyai, nem vált az Orbán-rendszer részévé, valamint nem vetette alá magát az antidemokratikus, korrupt és igazságtalan választási szabályoknak.