A Demokraták Pártja szerint minden józan gondolkodású, és jóérzésű ember már torkig van az Orbán-rezsim ámokfutó gyűlöletkampányaival, és gyomorforgató öntömjénezésével, amelyekre a magyar adófizetők sok-sok 10 milliárd forintját herdálják el évről évre.

Miközben ugyanis a Fidesz talpnyaló udvari sajtója, és az állam pénzén fenntartott közmédia minden erkölcsi gát nélkül harsogja az öblös hazugságokat, és szolgalelkűen zengi az Orbán-rezsim dicséretét, addig Magyarország egy társadalmi, és szociális katasztrófa felé száguld.

A Fidesz bűnlajstroma szinte napról napra csak egyre hosszabbodik: 4 millió ember tengődik szegénységben, több 100 ezer gyermek éhezik, emberek 100 ezrei dolgoznak adósrabszolgaként éhbérért, állami szintre emelkedett a korrupció, a csillagos egekbe szökött az államadósság, az egészségügy romokban, az oktatásügy szakadékban, és az oroszok már a spájzban.

Meg kell szabadítani Magyarországot Orbán mérgező bűbájától, mellyel már évek óta gyalázatos módon elámítja az embereket.

Máskülönben hazánk jövője elvész örökre!