A Demokraták Pártjának elnöke, Végh Edvárd büntetőfeljelentést nyújtott be ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségnek hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadása bűntette elkövetésének alapos gyanújával a Várkert Bazár, és a budai Vár üzemeltetésével kapcsolatban.

A sajtóbeszámolók szerint a Miniszterelnökség által kezdeményezett átvilágítás a Várkert Bazár, és a budai Vár üzemeltetése során történt szabálytalanságokat, gondatlanságot, valamint pénzügyi visszaéléseket tárt fel.

Mint az átvilágítás során kiderült, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft., illetve a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., - mely cégek a Várkert Bazár, és a budai Vár fejlesztéséért felelősek – működése során – többek között - sem a közbeszerzések, sem pedig az Európai Unió támogatásainak lehívása nem szabályszerűen történt.

A sajtó példát is hozott arra, hogy milyen mértékben érte anyagi kár a közvagyont. Lásd = a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. bérbe adott egy 82 négyzetméteres ingatlant 5.478 forint bérleti díjért. Az idézett szakértői becslés szerint ennek az ingatlannak a bérleti díja piaci értéken 240.000 forint.

További megdöbbentő visszaélések is napvilágra kerültek, úgymint dupla foglakoztatás, iratkezelési szabálytalanságok, szóbeli szerződéseken alapuló 100 milliós tételek, vagy tényleges teljesítés nélküli kifizetések.