Nem csupán Orbánt, és szolgalelkű csatlósait terheli egyértelmű felelősség hazánk jelenének, és jövőjének tönkretételéért, hanem ugyanekkora mértékben bűnrészes benne a Fidesz minden egyes szavazója is. 

Azok, akik 2010-ben a Fidesz kétharmados teljhatalmára voksoltak, még nem tudhatták (legfeljebb csak sejthették, akárcsak azok, akik a Fidesz ellen szavaztak), hogy miként fog Orbán, és a vazallusi köre élni ezzel a korlátlan felhatalmazással. 

Viszont azok, akik 2014-ben a Fideszre szavaztak, már nem takarózhatnak azzal, nem tudták, hogy Orbánék vissza fognak élni a hatalommal, lerombolják a jogállamot, szétverik az alkotmányos intézményrendszert, és gyakorlatilag egy állampárti alibi-demokráciát hoznak létre. 

Orbán, a hajbókoló hűbéresei, és a Fidesz 2 millió szavazója elárulták Magyarországot, a köztársaságot, és a demokráciát.